gyasz_gyertya

Elhunyt Dr. Szücs Árpád, a Fizikai Kémiai és Anyagtudományi Tanszék egyetemi docense

A Kémiai Intézet és a gyászoló család mély fájdalommal tudatja, hogy kollégánk, tanárunk, barátunk Dr. Szücs Árpád, a Fizikai Kémiai és Anyagtudományi Tanszék egyetemi docense 2023. október 7-én, életének 65. évében elhunyt.

Dr. Szücs Árpádot a Kémiai Intézet saját halottjának tekinti.

Szücs Árpád emlékére

 

Szücs Árpád 1959-ben született. Vegyész oklevelét 1983-ban szerezte a szegedi József Attila Tudományegyetemen. Tanulmányait 1987-ig az MTA Tudományos Továbbképzési Ösztöndíjasaként, majd 1990-ig a JATE Fizikai Kémiai Tanszékének tudományos segédmunkatársaként folytatta. 1990-ben kapta meg a kémiai tudomány kandidátusa címet, mely alapján 1991-ben Dr. univ. fokozatot is szerzett.

Kutatótevékenységét a jelenlegi Fizikai Kémiai és Anyagtudományi Tanszék jogelődjénél, a Fizikai Kémiai Tanszéken kezdte és több mint négy évtizedes munkája után ugyanazon tanszékről tervezett nyugállományba vonulni. Tudományos munkatárs 1990-1991 között, 1991-től 1992-ig egyetemi adjunktus. 1992-ben kapta egyetemi docensi kinevezését. Két alkalommal volt hosszabb külföldi tanulmányúton. Két évet dolgozott Bockris professzor meghívására a kutatócsoportjában a Texas A&M University-n 1987-89 között, míg 1994-től egy évet Lamberts professzor elektrokémia csoportjában Namurben (Facultés Universitaires Notre-Dame de la Paix).

Kutatási szakterülete az elektrokémia volt. Ezen belül foglalkozott elektropolírozással, bioelektrokémiával, enzimelektródok kialakításával. Namurben a fullerének elektrokémiai vizsgálatát indította el, míg Szegeden a fullerénelektródok bioelektrokémiai alkalmazását és a szén nanocsövek elektrokémiai vizsgálatát végezte. A tanszék és a Kémiai Intézet elektrokémiával dolgozó munkatársai mindig számíthattak szakmai segítségére, őszinte véleményére.

A felsőoktatás minden szintjén végzett oktatói tevékenységet. Munkáját általános kémiai, fizikai kémiai laboratóriumi gyakorlatok és szemináriumok vezetésével kezdte. Több mint két évtizede oktatott általános kémiát a gyógyszerészhallgatóknak magyar és angol nyelven. Számos projektmunka, szak- és diplomadolgozó hallgató munkáját irányította témavezetőként, ketten pedig egyetemi doktori fokozatot szereztek az irányításával. Elektrokémia jegyzete mindmáig hasznos olvasmány a hallgatóknak. A Kémia és a Környezettudományi Doktori Iskola hallgatóinak oktatóként nyújtott segítséget az elektrokémiai mérések szakszerű elsajátításában és a kapott mérések korrekt értékelésében.

Oktatói munkájának elismeréséül a hallgatói véleményezések alapján a SZTE TTIK Aranykréta díját nyerte el a 2017/18-as tanévben.

 

Nagy tehetségű, okos, ám sajátságos humorú ember volt. Jó volt vele beszélgetni. Kérdéseivel mindig segíteni akart és más számszögből rávilágítani egy-egy problémára. A megérdemelt pihenést már nem érhette meg.

Árpi, hiányozni fogsz, nyugodj békében!

 

Szeged, 2023. október 9.

 

Horváth Dezső és Tóth Ágota





Kövess minket




Friss Hírek

OTDK_2025

A 37. Kémia és Vegyipari Országos Tudományos Diákköri Konferenciára (OTDK) április 9-11 között került sor a Debreceni Egyetemen. A kétévente megrendezett eseményen az SZTE Kémiai Intézetének hallgatói nagyszerűen szerepeltek, hiszen 2 db első, 4 db második és 5 db harmadik díjat, továbbá 5 különdíjat nyertek el pályamunkáikkal.

NatCommun_kep_szeles

Papp Dóra és Czakó Gábor (MTA-SZTE Lendület Elméleti Reakciódinamika Kutatócsoport, Fizikai Kémiai és Anyagtudományi Tanszék) nemzetközi együttműködés keretében egy dinamikai izotópeffektust azonosított a F + CH3I/CD3I reakciók tanulmányozása során. Az elméleti-kísérleti munka rávilágított, hogy az új megfigyelés mögött egy érdekes kvantumjelenség áll, ami alagúthatás révén segíti a Walden-inverziót a H atomok esernyőmozgásán keresztül. Az eredményeket a rangos Nature Communications folyóirat közölte. A publikáció elérhető a következő linken: https://www.nature.com/articles/s41467-025-57086-0